Hamar meghoztam a második részt, az egyik ismerősöm kérésére. Meg amúgy is kedvem volt még írni egy részt, mert nem tudom, hogy legközelebb mikor hozok. :) Szóval, jó olvasást!
Leona. xx
Leona. xx
- Szia Jen'! - Lépett be az ajtón Alle. - Bocsi, hogy ilyen későn értem csak haza, de még volt egy kis megbeszélni valónk a srácokkal.
- Elmeséltél nekik mindent, igaz?
- Igen. Hát ennyire ismersz? - Nevetett. - De remélem, hogy azért nem haragszol meg.
- Nem. Sőt. Köszönöm, hogy nem nekem kellett megtennem. Tudod, hogy nem bírtam volna.
- Igen, gondoltam.
- És? Ki, hogy reagált?
- Simon csak meglepődve hallgatta a történetet, és folyton azt kérdezte, hogy mi miért nem mondtuk ezt eddig még el neki, miközben mindent megbeszélünk. - Ennél a pontnál felnevettem. Elképzeltem Simon egyszerre mérges és értetlen fejét.
- Niall izgatottan hallgatott. Bár lehet csak azért maradt csöndben, mert éppen evett.
- Az lehetséges! - Ekkor pedig mindketten felnevettünk.
- Louis meg folyton beleszólt a beszédembe. Szóval kikészített.
- Gondolom.
- Zayn csöndben figyelt. Ellentétben Liammel. Ő minden egyes mondatomnál elkezdte gyártani a megoldásokat.
- Mire?
- Hogy hogyan békíthetnénk ki titeket.
- De hiszen mi nem is vagyunk összeveszve.
- Nem úgy tűnt. Harry többször is majdnem elbőgte magát. Milyen érzékeny! - Rázta meg a fejét.
- Igen?
- Ühüm. - Majd leült mellém, és elkezdett egy zacskó chipset enni.
- Én tényleg nem haragszom rá.
- Akkor meg mégis miért nem bírod elviselni a jelenlétét?
- Mert fájt, amit tett. Hogy magamra hagyott.
- Én mindig melletted voltam.
- De ő mégiscsak elhagyott! Egyik pillanatról a másikra kidobta a barátságunkat a kukába.
Fájtak ezek az erős kifejezések. "Egyik pillanatról a másikra. Kidobta. A barátságunkat. A kukába." Erősnek vallottam magam, annak ellenére, hogy folyton bőgtem. De én csak miatta, és a szüleim miatt sírtam. Más probléma miatt nem. Mindenkinek van egy érzékeny pontja. Nekem ők voltak.
Másnap újra találkoztunk velük. Nem mertem a szemükbe nézni. Pontosan nem tudtam, hogy miről tudtak, és miről nem. Hogy Alle mit mondott el nekik, és mit nem.
- Ne aggódj, minden rendbe jön. - Jött oda hozzám Liam és megölelt. - Biztos vagyok benne, a hallottak alapján, hogy nem bírtok egymás nélkül élni.
- Eddig sikerült. De köszönöm a biztatást. - Ejtettem egy enyhe mosolyt.
- Na, akkor ma elkezdünk dolgozni a dalon! - Csapta össze a kezeit Louis. - Miről is szóljon pontosan?
- Írhatnánk valamilyen ételről egy dalt. Mondjuk a csirkeszárnyról! - Ötletelt Niall.
- Niall! Te ezt komolyan gondoltad? - Néztem rá kikerekedett szemekkel.
- Öhm, persze, hogy nem. - Zavarában olyan szinten elpirult, hogy még a paradicsomok is megirigyelték volna a színét.
- Szerintem lehetne ez is egy szerelmes dal. - Mondta Zayn.
- Ez már jobb ötletnek bizonyul. - Mosolygott Liam.
Mivel jobb ötletünk nem támadt, így hát elkezdtük írni a dalszöveget. Mindenkinek jutott szólója, és mindenki kivette a munkáját a dalból. Saját magamat is megleptem azzal, hogy Harryvel majdnem ugyanúgy eltudtunk hülyéskedni, mint régen. Ohh, a régi szép idők.
Az este végére már elfogadható állapotba került a dal.
- Milyen jó veletek dolgozni! Elképesztő, hogy ennyi idő alatt ilyen dalt írtunk. - Mosolygott Liam.
- Azért még van mit csiszolni rajta. - Pirultam bele a dicséretébe. - De kösz! - Vigyorogtam vissza. Elég könnyen zavarba lehetett hozni, ellentétben a nővéremmel. Nem is értem, hogy hogy tudott olyan jól kimászni a helyzetekből. Ebben meg anyura hasonlított. A haláluk után mindig ő húzott ki a bajból.
Egész éjjel nem aludtam semmit. Csak Harry mosolyára tudtam gondolni. A dal írása közben olyan önfeledten nevetett, mint amikor még barátok voltunk. Néha elmerengtem, miközben az arcát fürkésztem. Tényleg rengeteget változott, de ő még mindig az én Tigrisem maradt. Haha. Ezt a nevet még általánosban adtam neki, mert már akkor is szerette a macskákat, de a "Cicám" becenevet ő valamiért nem csípte, ezért azt én kaptam meg. Ő pedig a Tigrist.
Megint előtörtek az emlékek, de most nem sírtam, hanem nevettem. Nevettem azon, hogy mi milyen idióták voltunk régen. És, hogy még most is azok vagyunk. Hülyeség az, hogy felnőttünk. Mert nem. Mi örökre fiatalok maradunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése