3. I believe you

Pont akkor aludtam volna el, amikor már reggeledett.

- Szuper! - Reggelente mindig olyan harapós voltam, mert a pihe-puha ágyamban nem kellett foglalkoznom semmivel. Így hát természetes, hogy az alvás volt a kedvenc hobbim. Lementem a konyhába, és ittam egy tejeskávét.
- Jó reggelt Morci! - Köszönt nekem testvérem.
- Neked is. - Mosolyogtam rá. - Mi a mai program?
- Arra gondoltam, hogy áthívhatnánk a srácokat mára. Na, mit szólsz?
- Nem tudom. Nekem nincs kedvem bulizni.
- Nem bulizni! - Nevetett. - Hanem csak beszélgetni, társalogni egy kicsit. Meg lehetséges, hogy eszünkbe jutna valamilyen ötlet még a dalhoz.
- Jól van. Akkor hívd át őket! - Bólintottam beleegyezően.

Nagy nehezen elkészültem. Egy egyszerű összeállítás mellett döntöttem. Aztán minimális sminket kentem magamra, és vidáman lerohantam a nappaliba.

Lepattantam a kanapéra, és vártam, hogy a nővérem is letolja a seggét. Ha vendégeket vártunk, akkor általában a tükör előtt bámulta magát, és beszélt a tükörképéhez. Haha. Én mindig hallgatóztam, és kinevettem. Nem, mintha én nem szoktam volna beszélni a tükörképemhez, meg a posztereimhez és a képeimhez, és még ezer más élettelen dologhoz.

Igaz, hogy általában sok időt töltök a fürdőben, most mégis hamar elkészültem. A távirányítót nyomogattam, de semmi értelmes műsort nem adtak a tévében. Aztán Alle vágtatott le szélsebesen a lépcsőn, pont mikor csengettek.

- Na mi van Csipkerózsika? Válaszolt? - Kérdeztem tőle, de ő mit sem törődve velem az ajtóhoz futott.

- Sziasztok! - Köszönt az illetőknek. - Gyertek beljebb!

- Nagyon csinos vagy. - Bókolgatott neki Nialler. Hát igen. A halálfejes, kivágott póló nem sokat takart a hátából.

- Sziasztok! - Köszöntem nekik mosolyogva.

- Hali! - Intettek egyszerre.

- Harry hol van? - Néztem rájuk kérdően.

- Azt mondta, hogy neki még van egy kis dolga, de majd később ő is csatlakozik hozzánk. - Magyarázta Louis.

- Ohh, értem. - Feleltem.

Egy kicsit csalódott voltam. Alig vártam, hogy újra lássam, de természetesen ő megint késik. Mint általában mindenhonnan.

- Mi ez a finom illat? - Szippantott nagyokat Nialler a levegőből.

- Rendeltem csirkét a Nando's-ból. - Mondtam vigyorogva.

- Ohh, Istennő! - Jött oda hozzám és megpuszilt. Majd boldogan táncolt a konyhapulthoz.

- Mit szólnátok, ha ennénk? - Kérdezte Liam nevetve.

- Szerintem ez már eldőlt. - Támadta le Zayn Niallt. - Ne edd meg az összeset!

Nem is tudom, hogy minek mondható volt ez a kajálás. Én sosem kötöttem időhöz az evést. De azt hiszem talán ebéd volt. Igen. Finom ebéd!

Mindannyian a kanapén ücsörögtünk és beszélgettünk, amikor betoppant Harry.

- Hazza! - Ugrott a nyakába Zayn. - Hol voltál?

- Öhm, én csak vásároltam. - Hangján lehetett hallani, hogy hazudott. És ezt Liam is hamar észrevett.

- Persze már! Biztos megint azzal a titokzatos lánnyal volt találkozód.

- Sally a neve.

- Tudtam én! - Ugrott fel győzedelmesen Liam.

- Ha tudni akarod, akkor tényleg nála jártam. De előtte boltban voltam. Szóval nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent.

- Aha. - Nézett rá gyanakvóan Louis. - És mikor fogod bemutatni őt nekünk?

- De hiszen mi nem is járunk!

- Aha, persze.

- Mondom, hogy nem! Ugyan, miért hazudnék?

- Én hiszek neked. - Szólaltam meg. Eddig csak figyelemmel kísértem a beszélgetésüket, de én komolyan hittem Harrynek. Ha ő azt mondja, hogy nem járnak, akkor biztosan igazat is mond.

- Köszönöm. - Nyögte ki. Hitetlenkedve nézett rám. Valószínűleg nem gondolta, hogy mindazok után, ami történt, majd melléállok. Lehet, hogy ez egy apróságnak tűnik, de nekem és neki ez sokat jelentett.

2. Smile

Hamar meghoztam a második részt, az egyik ismerősöm kérésére. Meg amúgy is kedvem volt még írni egy részt, mert nem tudom, hogy legközelebb mikor hozok. :) Szóval, jó olvasást!

Leona. xx

Amint összeszedtem magam, hazamentem. Forró fürdőt vettem, és még jobban kisírtam magam. Aztán csináltam forró teát, és tévézés közben megittam.

- Szia Jen'! - Lépett be az ajtón Alle. - Bocsi, hogy ilyen későn értem csak haza, de még volt egy kis megbeszélni valónk a srácokkal.

- Elmeséltél nekik mindent, igaz?

- Igen. Hát ennyire ismersz? - Nevetett. - De remélem, hogy azért nem haragszol meg.

- Nem. Sőt. Köszönöm, hogy nem nekem kellett megtennem. Tudod, hogy nem bírtam volna.

- Igen, gondoltam.

- És? Ki, hogy reagált?

- Simon csak meglepődve hallgatta a történetet, és folyton azt kérdezte, hogy mi miért nem mondtuk ezt eddig még el neki, miközben mindent megbeszélünk. - Ennél a pontnál felnevettem. Elképzeltem Simon egyszerre mérges és értetlen fejét.

- Niall izgatottan hallgatott. Bár lehet csak azért maradt csöndben, mert éppen evett.

- Az lehetséges! - Ekkor pedig mindketten felnevettünk.

- Louis meg folyton beleszólt a beszédembe. Szóval kikészített.

- Gondolom.

- Zayn csöndben figyelt. Ellentétben Liammel. Ő minden egyes mondatomnál elkezdte gyártani a megoldásokat.

- Mire?

- Hogy hogyan békíthetnénk ki titeket.

- De hiszen mi nem is vagyunk összeveszve.

- Nem úgy tűnt. Harry többször is majdnem elbőgte magát. Milyen érzékeny! - Rázta meg a fejét.

- Igen?

- Ühüm. - Majd leült mellém, és elkezdett egy zacskó chipset enni.

- Én tényleg nem haragszom rá.

- Akkor meg mégis miért nem bírod elviselni a jelenlétét?

- Mert fájt, amit tett. Hogy magamra hagyott.

- Én mindig melletted voltam.

- De ő mégiscsak elhagyott! Egyik pillanatról a másikra kidobta a barátságunkat a kukába.

Fájtak ezek az erős kifejezések. "Egyik pillanatról a másikra. Kidobta. A barátságunkat. A kukába." Erősnek vallottam magam, annak ellenére, hogy folyton bőgtem. De én csak miatta, és a szüleim miatt sírtam. Más probléma miatt nem. Mindenkinek van egy érzékeny pontja. Nekem ők voltak.

Másnap újra találkoztunk velük. Nem mertem a szemükbe nézni. Pontosan nem tudtam, hogy miről tudtak, és miről nem. Hogy Alle mit mondott el nekik, és mit nem.

- Ne aggódj, minden rendbe jön. - Jött oda hozzám Liam és megölelt. - Biztos vagyok benne, a hallottak alapján, hogy nem bírtok egymás nélkül élni.

- Eddig sikerült. De köszönöm a biztatást. - Ejtettem egy enyhe mosolyt.

- Na, akkor ma elkezdünk dolgozni a dalon! - Csapta össze a kezeit Louis. - Miről is szóljon pontosan?

- Írhatnánk valamilyen ételről egy dalt. Mondjuk a csirkeszárnyról! - Ötletelt Niall.

- Niall! Te ezt komolyan gondoltad? - Néztem rá kikerekedett szemekkel.

- Öhm, persze, hogy nem. - Zavarában olyan szinten elpirult, hogy még a paradicsomok is megirigyelték volna a színét.

- Szerintem lehetne ez is egy szerelmes dal. - Mondta Zayn.

- Ez már jobb ötletnek bizonyul. - Mosolygott Liam.

Mivel jobb ötletünk nem támadt, így hát elkezdtük írni a dalszöveget. Mindenkinek jutott szólója, és mindenki kivette a munkáját a dalból. Saját magamat is megleptem azzal, hogy Harryvel majdnem ugyanúgy eltudtunk hülyéskedni, mint régen. Ohh, a régi szép idők.

Az este végére már elfogadható állapotba került a dal.

- Milyen jó veletek dolgozni! Elképesztő, hogy ennyi idő alatt ilyen dalt írtunk. - Mosolygott Liam.

- Azért még van mit csiszolni rajta. - Pirultam bele a dicséretébe. - De kösz! - Vigyorogtam vissza. Elég könnyen zavarba lehetett hozni, ellentétben a nővéremmel. Nem is értem, hogy hogy tudott olyan jól kimászni a helyzetekből. Ebben meg anyura hasonlított. A haláluk után mindig ő húzott ki a bajból.

Egész éjjel nem aludtam semmit. Csak Harry mosolyára tudtam gondolni. A dal írása közben olyan önfeledten nevetett, mint amikor még barátok voltunk. Néha elmerengtem, miközben az arcát fürkésztem. Tényleg rengeteget változott, de ő még mindig az én Tigrisem maradt. Haha. Ezt a nevet még általánosban adtam neki, mert már akkor is szerette a macskákat, de a "Cicám" becenevet ő valamiért nem csípte, ezért azt én kaptam meg. Ő pedig a Tigrist.

Megint előtörtek az emlékek, de most nem sírtam, hanem nevettem. Nevettem azon, hogy mi milyen idióták voltunk régen. És, hogy még most is azok vagyunk. Hülyeség az, hogy felnőttünk. Mert nem. Mi örökre fiatalok maradunk.

1. A múlt emlékei

Harry volt a legjobb barátom, már kiskorom óta. Mindent megbeszéltünk egymással, és minden titkunkat elárultuk a másiknak. Aztán 15 éves korunkban elkezdtünk járni, majd egy év után szakítottunk. Pont, mielőtt jelentkezett az X-Factorba. Az idő alatt is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. De ő megváltozott. Csak a hírnévről beszélt, meg hogy milyen boldog. Én örültem a boldogságának, tényleg. De hiányzott a régi Harry. Akivel naphosszat tudtam a világ minden őrültségéről beszélni.

- Szia Jenna! - Köszönt bele a telefonba.

- Szia Harry. - Válaszoltam elhaló hangon. - Hogy vagy?

- Remekül! Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyunk. Ez elképesztő! Olyan sok rajongónk van, és mi nekik köszönhetünk mindent.

- Ez szuper.

- Jenna! Valami baj van?

- A szüleim autóbalesetben meghaltak.
Így van. Allevel először fel sem fogtuk, hogy mi történt. Apropó, Alle. Ő az ikertestvérem. Nagyon sok mindenben hasonlítunk, és sok mindenben különbözünk. Ő minden dologhoz olyan pozitívan áll, ellentétben velem. A szüleim halála után nagyon megváltoztam. Nem beszéltem, csak, ha kérdeztek. Előtte pedig mindig járt a szám. Nagyon sokszor voltak kitöréseim. Sírtam. Rengeteget. Anyám személyében egy olyan embert veszítettem el, akivel mindent megtudtam beszélni. Bármi bajom volt, ő segített nekem. Nem ítélt el a tetteimért, és nem akart engem megváltoztatni. Csak próbált minket jó irányba terelni. Ha valami gond volt, akkor rá számíthattunk. Mindig hozzáfordultam tanácsért.

Apa meg maga volt az életkedv. Hiába dolgozott mindig, pont elegendő időt tudott ránk szakítani. Folyton mosolygott, és pörgött. Nagyon őrült ember volt. Haha. A nővérem sem normálisabb nála. Ők, négyen voltak nekem a legfontosabbak. Anya, apa, Alle és Harry.

Haroldék házában is rengetegszer jártam. Már szinte családtagként járkáltam fel-alá a házban. De elveszítettem őt. A hírnév elvette tőlem. Már sztárocskákkal barátkozott, és rám már nem volt szüksége. Ezért mindig lerázott.

Amikor őt is elveszítettem, akkor határoztam el, hogy én nem leszek színész. Pedig annak készültem. Alle meg mindig azzal nyaggatott, hogy jelentkezzünk ketten az X-Factorba. Hátha összejön.
- Pont én? Az X-Factorba? Ne röhögtess már! Tudod, hogy oda csak a legjobbak jutnak be. Miért nem kéred meg Lorat? Neki egész jó hangja van.
- De mi ketten nagyon jók vagyunk. És ezt te is tudod.
- Megint az ego beszél belőled. - Nevettem.
- Be akarom bizonyítani, hogy a hírnév nem feltétlenül rossz.
- Ugye, nem hagyod abba, amíg nem egyezek bele?
- Nem. - Mosolygott rám, majd a nyakamba ugrott.
Én kinevettem őt. Pedig az X-Factor harmadik helyezettjei lettünk. Az azért szép kis eredmény, lássuk be! Kezdtem újra önmagam lenni. Többet nevettem, és már szerettem, hogy ismernek az emberek.
- Sztárok vagyunk. Sztárok! - Örvendezett Alle, amikor megjelent az első lemezünk.
Valóban imádtam énekelni, jobban, mint a színészetet. De még magamnak sem vallottam be, hiszen a többi gyémánt mellett, én tényleg csak egy aprócska porszem vagyok. Semmi több.

Egyszer aztán bejelentette a menedzserünk, hogy a világ egyik legnépszerűbb fiúbandájával kell dolgoznunk egy közös számon. Hamar leszűrtem, hogy kikkel lesz dolgunk, de még a gondolataimat is elhessegettem, hogy találkoznom kell Harryvel.
- Ebből kifolyólag gondolom rájöttetek, hogy a One Direction-ről van szó.
- Ááá! Ez elképesztő! - Ugrándozott örömében a nővérem. Máskor már leordítottam volna, hogy miért sikongat, de most ledermedtem.
- Az nem lehet. - Nyögtem ki nagy nehezen, és csak bámultam magam elé. A könnyek már kezdtek gyülekezni a szememben. Az életem minden képe másodpercek alatt lepergett a szemem előtt. Boldogság, csalódás, szerelem, hitetlenkedés, és rengeteg más érzés. Meg persze Harry.
- Azt hittem, hogy ennél jobban fogsz neki örülni, Jenna. - Értetlenkedett Simon.
- Én-én örülök. - Majd ejtettem egy hamis mosolyt. Simon nem tudott semmit Harryről. Nem akartam, hogy bárki is megtudja. Nem volt miért rejtegetnem, de mégis úgy éreztem, hogy muszáj. El akartam felejteni Harryt. Néha szerettem volna amnéziás lenni. Ezt valamilyen szinten el is értem. "Zene bekapcsol, világ ki" módon.

Aztán elérkezett a pillanat, és megláttam őt. Próbáltam kerülni a szemkontaktust, de lehetetlen volt, hogy ne nézzek rá. Néha, titokban sírtam, amikor megláttam róla egy képet. A szememből ismét sós könnyek hullottak. Aztán elájultam. Egy idegen szobában ébredtem. Mellettem pedig Harry ült.
- Reméltem, hogy csak álmodok. - Szólaltam meg, majd ülőhelyzetbe tornásztam magam.
- Olyan rég beszéltünk már.
- Én most sem tartok rá igényt.
- Most meg miért vagy ilyen undok?
- Hogy miért? Még kérdezed? Ugyan, szerinted miért?
- Én-én ... Nagyon sajnálom, Jenna.
- Én nem haragszom rád, Harry.
- Nem?
- Nem. De akkor sem vagyok képes veled úgy társalogni, mint az egykori legjobb barátommal. Számomra te egy idegen vagy, Harry Styles. Megváltoztál, ahogyan én is.
- Mindketten felnőttünk.
- Te akkor hagytál cserben, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád.
- Erre nincs mentségem.
- Nincs.
Szép kis beszélgetés volt. A nap hátralévő részét is velük töltöttük. Én mind a négy fiúval jól kijöttem, és hamar összeállítottam egy képet magamba róluk.
Niall az, aki bármelyik pillanatban átválthat a hülyébe (természetesen jó értelemben gondolom), imád enni, és a lányok terén könnyen zavarba jön.
Zayn az a tipikus "rossz fiú", aki a barátnője ellenére is csapja más lányoknak a szelet, de mégis hűséges. És több időt tölt a tükör előtt, mint én magam. Ami nem könnyű, hiszen órákon át képes vagyok magamat bámulni.
Liam játssza a One Direction-ben az "apa" szerepét. A banda tagjaival történő összes problémát saját magára veszi, és megpróbálja azokat rendbe hozni. Valamint ő nem iszik, mivel egy vesével nem lenne éppen mulatságos dolog.
Louis egy őrült személyiség. Nem is értem, hogy-hogy imádhatja annyira a répát. Én maximum levesben enném meg, de magában nem. A jellemzői alapjában nem mondanám meg, hogy ő 21 éves. Azt azért meg kell hagyni, hogy ő a legszimpatikusabb a bandából. Ugyanis hülyeség terén körülbelül egy szinten vagyunk.
Aztán ott van Harry ... Külsőleg nagyon sokat változott. Belsőleg meg, nem tudom. Egy ideje nem találkoztunk, és nem is beszéltünk. Egy jó ideje.
- Ahhj. - Sóhajtottam egy nagyot. Mindig ezt csináltam, ha valami bajom volt. Nem is értem, hogy mit hittem. Talán majd sóhajtással kiadom magamból a düht, a bánatot és a szomorúságot?
- Valami baj van? - Nézett rám kérdően Louis. - Hozok neked egy zsák répát, csak ne bánkódj!
- Én nem szeretem a répát. - Amint ezt kimondtam, Louis hatalmas felháborodással figyelte, hogy mit reagálok. - De a galambokat imádom. - Jelentettem ki zavaromban. Tényleg nagyon szerettem őket. - A papámnál mindig velük játszottam.
- Ó, hát én is imádom őket! - Ugrott a nyakamba. Mégiscsak tudtam róluk ezt-azt.
- Harry, és neked mi bajod van? - Bokszolt Hazza vállába Liam. Igen, azt is tudom, hogy így szokták őt becézni. Sokat tudok róluk, annak ellenére, hogy érdeklődtem volna irántuk.
- Nekem. Nincs. Semmi bajom! - Mondta ez utóbbit egy kicsit erőteljesebben a kelleténél.
- Látom rajtad, hogy feszült vagy. Ugye tudod, hogy Liam Payne úgyis kiszedi belőled? - Beszélt magáról E/3-as személyben.
- Tudom.
- Akkor meg miért nem dalol a kis madárka?
- Nem szeretnék megbántani senkit sem.
- Pontosan kit is?
- Jennat. Nem szeretnék neki több fájdalmat okozni. - Üveges tekintettel néztem egyszer rá, egyszer Liamre. Mindenki néma csendben figyelte a történéseket. Nyolcan voltunk. Liam, Harry, Louis, Niall, Zayn, Alle, Simon és én.
- Ti ismeritek egymást? - Hangzott el egy újabb kérdés, ezúttal Simontól.
- Igen. Gyerekkori legjobb barátok voltunk.
- Harold Edward Styles! Azt hittem, hogy már megbeszéltük. Én nem ismerlek Téged! - Pattantam fel a helyemről hirtelen, aztán elrohantam. Szófoszlányokat hallottam, amíg futottam. Nem bírtam tovább. Leültem egy padra, és sírtam. Sírtam, mert újra találkoztam vele. Sírtam, mert még mindig ugyanúgy szerettem. Sírtam, mert még nem felejtettem el.

Welcome

Sziasztok!

Ez jelen pillanatban a harmadik ("üzemelő") blogom. Nem túl gyakran lesznek új részek, mert mindent pontosan elakarok tervezni. A szereplőkről nem sokára hozok képet. Annyit elárulok, hogy One Direction-ös blog lesz. Kellemes Ünnepeket Kívánok!

Leona. xx