- Szia Jenna! - Köszönt bele a telefonba.
- Szia Harry. - Válaszoltam elhaló hangon. - Hogy vagy?
- Remekül! Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyunk. Ez elképesztő! Olyan sok rajongónk van, és mi nekik köszönhetünk mindent.
- Ez szuper.
- Jenna! Valami baj van?
- A szüleim autóbalesetben meghaltak.
Így van. Allevel először fel sem fogtuk, hogy mi történt. Apropó, Alle. Ő az ikertestvérem. Nagyon sok mindenben hasonlítunk, és sok mindenben különbözünk. Ő minden dologhoz olyan pozitívan áll, ellentétben velem. A szüleim halála után nagyon megváltoztam. Nem beszéltem, csak, ha kérdeztek. Előtte pedig mindig járt a szám. Nagyon sokszor voltak kitöréseim. Sírtam. Rengeteget. Anyám személyében egy olyan embert veszítettem el, akivel mindent megtudtam beszélni. Bármi bajom volt, ő segített nekem. Nem ítélt el a tetteimért, és nem akart engem megváltoztatni. Csak próbált minket jó irányba terelni. Ha valami gond volt, akkor rá számíthattunk. Mindig hozzáfordultam tanácsért.
Apa meg maga volt az életkedv. Hiába dolgozott mindig, pont elegendő időt tudott ránk szakítani. Folyton mosolygott, és pörgött. Nagyon őrült ember volt. Haha. A nővérem sem normálisabb nála. Ők, négyen voltak nekem a legfontosabbak. Anya, apa, Alle és Harry.
Haroldék házában is rengetegszer jártam. Már szinte családtagként járkáltam fel-alá a házban. De elveszítettem őt. A hírnév elvette tőlem. Már sztárocskákkal barátkozott, és rám már nem volt szüksége. Ezért mindig lerázott.
Amikor őt is elveszítettem, akkor határoztam el, hogy én nem leszek színész. Pedig annak készültem. Alle meg mindig azzal nyaggatott, hogy jelentkezzünk ketten az X-Factorba. Hátha összejön.
- Pont én? Az X-Factorba? Ne röhögtess már! Tudod, hogy oda csak a legjobbak jutnak be. Miért nem kéred meg Lorat? Neki egész jó hangja van.
- De mi ketten nagyon jók vagyunk. És ezt te is tudod.
- Megint az ego beszél belőled. - Nevettem.
- Be akarom bizonyítani, hogy a hírnév nem feltétlenül rossz.
- Ugye, nem hagyod abba, amíg nem egyezek bele?
- Nem. - Mosolygott rám, majd a nyakamba ugrott.
Én kinevettem őt. Pedig az X-Factor harmadik helyezettjei lettünk. Az azért szép kis eredmény, lássuk be! Kezdtem újra önmagam lenni. Többet nevettem, és már szerettem, hogy ismernek az emberek.
- Sztárok vagyunk. Sztárok! - Örvendezett Alle, amikor megjelent az első lemezünk.
Valóban imádtam énekelni, jobban, mint a színészetet. De még magamnak sem vallottam be, hiszen a többi gyémánt mellett, én tényleg csak egy aprócska porszem vagyok. Semmi több.
Egyszer aztán bejelentette a menedzserünk, hogy a világ egyik legnépszerűbb fiúbandájával kell dolgoznunk egy közös számon. Hamar leszűrtem, hogy kikkel lesz dolgunk, de még a gondolataimat is elhessegettem, hogy találkoznom kell Harryvel.
- Ebből kifolyólag gondolom rájöttetek, hogy a One Direction-ről van szó.
- Ááá! Ez elképesztő! - Ugrándozott örömében a nővérem. Máskor már leordítottam volna, hogy miért sikongat, de most ledermedtem.
- Az nem lehet. - Nyögtem ki nagy nehezen, és csak bámultam magam elé. A könnyek már kezdtek gyülekezni a szememben. Az életem minden képe másodpercek alatt lepergett a szemem előtt. Boldogság, csalódás, szerelem, hitetlenkedés, és rengeteg más érzés. Meg persze Harry.
- Azt hittem, hogy ennél jobban fogsz neki örülni, Jenna. - Értetlenkedett Simon.
- Én-én örülök. - Majd ejtettem egy hamis mosolyt. Simon nem tudott semmit Harryről. Nem akartam, hogy bárki is megtudja. Nem volt miért rejtegetnem, de mégis úgy éreztem, hogy muszáj. El akartam felejteni Harryt. Néha szerettem volna amnéziás lenni. Ezt valamilyen szinten el is értem. "Zene bekapcsol, világ ki" módon.
Aztán elérkezett a pillanat, és megláttam őt. Próbáltam kerülni a szemkontaktust, de lehetetlen volt, hogy ne nézzek rá. Néha, titokban sírtam, amikor megláttam róla egy képet. A szememből ismét sós könnyek hullottak. Aztán elájultam. Egy idegen szobában ébredtem. Mellettem pedig Harry ült.
- Reméltem, hogy csak álmodok. - Szólaltam meg, majd ülőhelyzetbe tornásztam magam.
- Olyan rég beszéltünk már.
- Én most sem tartok rá igényt.
- Most meg miért vagy ilyen undok?
- Hogy miért? Még kérdezed? Ugyan, szerinted miért?
- Én-én ... Nagyon sajnálom, Jenna.
- Én nem haragszom rád, Harry.
- Nem?
- Nem. De akkor sem vagyok képes veled úgy társalogni, mint az egykori legjobb barátommal. Számomra te egy idegen vagy, Harry Styles. Megváltoztál, ahogyan én is.
- Mindketten felnőttünk.
- Te akkor hagytál cserben, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád.
- Erre nincs mentségem.
- Nincs.
Szép kis beszélgetés volt. A nap hátralévő részét is velük töltöttük. Én mind a négy fiúval jól kijöttem, és hamar összeállítottam egy képet magamba róluk.
Niall az, aki bármelyik pillanatban átválthat a hülyébe (természetesen jó értelemben gondolom), imád enni, és a lányok terén könnyen zavarba jön.
Zayn az a tipikus "rossz fiú", aki a barátnője ellenére is csapja más lányoknak a szelet, de mégis hűséges. És több időt tölt a tükör előtt, mint én magam. Ami nem könnyű, hiszen órákon át képes vagyok magamat bámulni.
Liam játssza a One Direction-ben az "apa" szerepét. A banda tagjaival történő összes problémát saját magára veszi, és megpróbálja azokat rendbe hozni. Valamint ő nem iszik, mivel egy vesével nem lenne éppen mulatságos dolog.
Louis egy őrült személyiség. Nem is értem, hogy-hogy imádhatja annyira a répát. Én maximum levesben enném meg, de magában nem. A jellemzői alapjában nem mondanám meg, hogy ő 21 éves. Azt azért meg kell hagyni, hogy ő a legszimpatikusabb a bandából. Ugyanis hülyeség terén körülbelül egy szinten vagyunk.
Aztán ott van Harry ... Külsőleg nagyon sokat változott. Belsőleg meg, nem tudom. Egy ideje nem találkoztunk, és nem is beszéltünk. Egy jó ideje.
- Ahhj. - Sóhajtottam egy nagyot. Mindig ezt csináltam, ha valami bajom volt. Nem is értem, hogy mit hittem. Talán majd sóhajtással kiadom magamból a düht, a bánatot és a szomorúságot?
- Valami baj van? - Nézett rám kérdően Louis. - Hozok neked egy zsák répát, csak ne bánkódj!
- Én nem szeretem a répát. - Amint ezt kimondtam, Louis hatalmas felháborodással figyelte, hogy mit reagálok. - De a galambokat imádom. - Jelentettem ki zavaromban. Tényleg nagyon szerettem őket. - A papámnál mindig velük játszottam.
- Ó, hát én is imádom őket! - Ugrott a nyakamba. Mégiscsak tudtam róluk ezt-azt.
- Harry, és neked mi bajod van? - Bokszolt Hazza vállába Liam. Igen, azt is tudom, hogy így szokták őt becézni. Sokat tudok róluk, annak ellenére, hogy érdeklődtem volna irántuk.
- Nekem. Nincs. Semmi bajom! - Mondta ez utóbbit egy kicsit erőteljesebben a kelleténél.
- Látom rajtad, hogy feszült vagy. Ugye tudod, hogy Liam Payne úgyis kiszedi belőled? - Beszélt magáról E/3-as személyben.
- Tudom.
- Akkor meg miért nem dalol a kis madárka?
- Nem szeretnék megbántani senkit sem.
- Pontosan kit is?
- Jennat. Nem szeretnék neki több fájdalmat okozni. - Üveges tekintettel néztem egyszer rá, egyszer Liamre. Mindenki néma csendben figyelte a történéseket. Nyolcan voltunk. Liam, Harry, Louis, Niall, Zayn, Alle, Simon és én.
- Ti ismeritek egymást? - Hangzott el egy újabb kérdés, ezúttal Simontól.
- Igen. Gyerekkori legjobb barátok voltunk.
- Harold Edward Styles! Azt hittem, hogy már megbeszéltük. Én nem ismerlek Téged! - Pattantam fel a helyemről hirtelen, aztán elrohantam. Szófoszlányokat hallottam, amíg futottam. Nem bírtam tovább. Leültem egy padra, és sírtam. Sírtam, mert újra találkoztam vele. Sírtam, mert még mindig ugyanúgy szerettem. Sírtam, mert még nem felejtettem el.
Így van. Allevel először fel sem fogtuk, hogy mi történt. Apropó, Alle. Ő az ikertestvérem. Nagyon sok mindenben hasonlítunk, és sok mindenben különbözünk. Ő minden dologhoz olyan pozitívan áll, ellentétben velem. A szüleim halála után nagyon megváltoztam. Nem beszéltem, csak, ha kérdeztek. Előtte pedig mindig járt a szám. Nagyon sokszor voltak kitöréseim. Sírtam. Rengeteget. Anyám személyében egy olyan embert veszítettem el, akivel mindent megtudtam beszélni. Bármi bajom volt, ő segített nekem. Nem ítélt el a tetteimért, és nem akart engem megváltoztatni. Csak próbált minket jó irányba terelni. Ha valami gond volt, akkor rá számíthattunk. Mindig hozzáfordultam tanácsért.
Apa meg maga volt az életkedv. Hiába dolgozott mindig, pont elegendő időt tudott ránk szakítani. Folyton mosolygott, és pörgött. Nagyon őrült ember volt. Haha. A nővérem sem normálisabb nála. Ők, négyen voltak nekem a legfontosabbak. Anya, apa, Alle és Harry.
Haroldék házában is rengetegszer jártam. Már szinte családtagként járkáltam fel-alá a házban. De elveszítettem őt. A hírnév elvette tőlem. Már sztárocskákkal barátkozott, és rám már nem volt szüksége. Ezért mindig lerázott.
Amikor őt is elveszítettem, akkor határoztam el, hogy én nem leszek színész. Pedig annak készültem. Alle meg mindig azzal nyaggatott, hogy jelentkezzünk ketten az X-Factorba. Hátha összejön.
- Pont én? Az X-Factorba? Ne röhögtess már! Tudod, hogy oda csak a legjobbak jutnak be. Miért nem kéred meg Lorat? Neki egész jó hangja van.
- De mi ketten nagyon jók vagyunk. És ezt te is tudod.
- Megint az ego beszél belőled. - Nevettem.
- Be akarom bizonyítani, hogy a hírnév nem feltétlenül rossz.
- Ugye, nem hagyod abba, amíg nem egyezek bele?
- Nem. - Mosolygott rám, majd a nyakamba ugrott.
Én kinevettem őt. Pedig az X-Factor harmadik helyezettjei lettünk. Az azért szép kis eredmény, lássuk be! Kezdtem újra önmagam lenni. Többet nevettem, és már szerettem, hogy ismernek az emberek.
- Sztárok vagyunk. Sztárok! - Örvendezett Alle, amikor megjelent az első lemezünk.
Valóban imádtam énekelni, jobban, mint a színészetet. De még magamnak sem vallottam be, hiszen a többi gyémánt mellett, én tényleg csak egy aprócska porszem vagyok. Semmi több.
Egyszer aztán bejelentette a menedzserünk, hogy a világ egyik legnépszerűbb fiúbandájával kell dolgoznunk egy közös számon. Hamar leszűrtem, hogy kikkel lesz dolgunk, de még a gondolataimat is elhessegettem, hogy találkoznom kell Harryvel.
- Ebből kifolyólag gondolom rájöttetek, hogy a One Direction-ről van szó.
- Ááá! Ez elképesztő! - Ugrándozott örömében a nővérem. Máskor már leordítottam volna, hogy miért sikongat, de most ledermedtem.
- Az nem lehet. - Nyögtem ki nagy nehezen, és csak bámultam magam elé. A könnyek már kezdtek gyülekezni a szememben. Az életem minden képe másodpercek alatt lepergett a szemem előtt. Boldogság, csalódás, szerelem, hitetlenkedés, és rengeteg más érzés. Meg persze Harry.
- Azt hittem, hogy ennél jobban fogsz neki örülni, Jenna. - Értetlenkedett Simon.
- Én-én örülök. - Majd ejtettem egy hamis mosolyt. Simon nem tudott semmit Harryről. Nem akartam, hogy bárki is megtudja. Nem volt miért rejtegetnem, de mégis úgy éreztem, hogy muszáj. El akartam felejteni Harryt. Néha szerettem volna amnéziás lenni. Ezt valamilyen szinten el is értem. "Zene bekapcsol, világ ki" módon.
Aztán elérkezett a pillanat, és megláttam őt. Próbáltam kerülni a szemkontaktust, de lehetetlen volt, hogy ne nézzek rá. Néha, titokban sírtam, amikor megláttam róla egy képet. A szememből ismét sós könnyek hullottak. Aztán elájultam. Egy idegen szobában ébredtem. Mellettem pedig Harry ült.
- Reméltem, hogy csak álmodok. - Szólaltam meg, majd ülőhelyzetbe tornásztam magam.
- Olyan rég beszéltünk már.
- Én most sem tartok rá igényt.
- Most meg miért vagy ilyen undok?
- Hogy miért? Még kérdezed? Ugyan, szerinted miért?
- Én-én ... Nagyon sajnálom, Jenna.
- Én nem haragszom rád, Harry.
- Nem?
- Nem. De akkor sem vagyok képes veled úgy társalogni, mint az egykori legjobb barátommal. Számomra te egy idegen vagy, Harry Styles. Megváltoztál, ahogyan én is.
- Mindketten felnőttünk.
- Te akkor hagytál cserben, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád.
- Erre nincs mentségem.
- Nincs.
Szép kis beszélgetés volt. A nap hátralévő részét is velük töltöttük. Én mind a négy fiúval jól kijöttem, és hamar összeállítottam egy képet magamba róluk.
Niall az, aki bármelyik pillanatban átválthat a hülyébe (természetesen jó értelemben gondolom), imád enni, és a lányok terén könnyen zavarba jön.
Zayn az a tipikus "rossz fiú", aki a barátnője ellenére is csapja más lányoknak a szelet, de mégis hűséges. És több időt tölt a tükör előtt, mint én magam. Ami nem könnyű, hiszen órákon át képes vagyok magamat bámulni.
Liam játssza a One Direction-ben az "apa" szerepét. A banda tagjaival történő összes problémát saját magára veszi, és megpróbálja azokat rendbe hozni. Valamint ő nem iszik, mivel egy vesével nem lenne éppen mulatságos dolog.
Louis egy őrült személyiség. Nem is értem, hogy-hogy imádhatja annyira a répát. Én maximum levesben enném meg, de magában nem. A jellemzői alapjában nem mondanám meg, hogy ő 21 éves. Azt azért meg kell hagyni, hogy ő a legszimpatikusabb a bandából. Ugyanis hülyeség terén körülbelül egy szinten vagyunk.
Aztán ott van Harry ... Külsőleg nagyon sokat változott. Belsőleg meg, nem tudom. Egy ideje nem találkoztunk, és nem is beszéltünk. Egy jó ideje.
- Ahhj. - Sóhajtottam egy nagyot. Mindig ezt csináltam, ha valami bajom volt. Nem is értem, hogy mit hittem. Talán majd sóhajtással kiadom magamból a düht, a bánatot és a szomorúságot?
- Valami baj van? - Nézett rám kérdően Louis. - Hozok neked egy zsák répát, csak ne bánkódj!
- Én nem szeretem a répát. - Amint ezt kimondtam, Louis hatalmas felháborodással figyelte, hogy mit reagálok. - De a galambokat imádom. - Jelentettem ki zavaromban. Tényleg nagyon szerettem őket. - A papámnál mindig velük játszottam.
- Ó, hát én is imádom őket! - Ugrott a nyakamba. Mégiscsak tudtam róluk ezt-azt.
- Harry, és neked mi bajod van? - Bokszolt Hazza vállába Liam. Igen, azt is tudom, hogy így szokták őt becézni. Sokat tudok róluk, annak ellenére, hogy érdeklődtem volna irántuk.
- Nekem. Nincs. Semmi bajom! - Mondta ez utóbbit egy kicsit erőteljesebben a kelleténél.
- Látom rajtad, hogy feszült vagy. Ugye tudod, hogy Liam Payne úgyis kiszedi belőled? - Beszélt magáról E/3-as személyben.
- Tudom.
- Akkor meg miért nem dalol a kis madárka?
- Nem szeretnék megbántani senkit sem.
- Pontosan kit is?
- Jennat. Nem szeretnék neki több fájdalmat okozni. - Üveges tekintettel néztem egyszer rá, egyszer Liamre. Mindenki néma csendben figyelte a történéseket. Nyolcan voltunk. Liam, Harry, Louis, Niall, Zayn, Alle, Simon és én.
- Ti ismeritek egymást? - Hangzott el egy újabb kérdés, ezúttal Simontól.
- Igen. Gyerekkori legjobb barátok voltunk.
- Harold Edward Styles! Azt hittem, hogy már megbeszéltük. Én nem ismerlek Téged! - Pattantam fel a helyemről hirtelen, aztán elrohantam. Szófoszlányokat hallottam, amíg futottam. Nem bírtam tovább. Leültem egy padra, és sírtam. Sírtam, mert újra találkoztam vele. Sírtam, mert még mindig ugyanúgy szerettem. Sírtam, mert még nem felejtettem el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése